Ne hívd a Halált

Koppanó léptek a macskakövön,
lassan halad a városon át,
merre jár, a tűz fénye megremeg,
magából szőtt magának homályt.
Szerelem, gyerek, minden elveszett,
asszony helyett már csak a fájdalommal hál,
nem őriz legbelül eleven képeket,
bent csendben lapul a magány.

Farkas vonyítja a sárga holdat,
holló hasítja a sötét felleget,
a ködből szellemkezek nyúlnak,
komor árnyékot vet a sok tölgyfakereszt,
sírva nyílik a nehéz vaskapu,
fal oltja ki az utolsó fényeket,
álmok és remények, minden kintreked,
bent csendben mozdul a Halál.

"Hívtál és eljöttél, hát itt vagyok"
"Nem! Még élni akarok!"
Reccsenés, halk sóhaj, a lélek vele száll,
már minden szóért kár.

Vörös köpeny, fekete csizmapár,
majd összetörik a látomás,
csak a lassú eső marad,
bánatos körök gyűlnek a pocsolyán.