Üres szó

Szeretlek.
Mily elcsépelt és lanyha szó!
Kellesz!, Akarlak!, már nem finomabb,
célra használt eszköz maradt,
elvesztek mind az értékei,
üres emberek érzelmei
kiölték belőle a lényeget.
Nekem kell hát megtölteni.

Szeretlek,
mint hajnalon a harmatot a fán,
mint Napot a téli éj után,
mint a zöldet egy szürke palotán,
mint az ágyat, mi nyugodt álomba ránt.

Szeretlek,
mint tündér a csengő nevetést,
mint erdő a rovarok halk neszét,
mint madár a szelek erejét,
mint öreg a lángok vad hevét.

Szeretlek, hogy
legyen kinek átölelni derekát,
legyen kinek feledtetni bánatát,
legyen, aki feloldja a tél havát,
legyen, aki átadja a tavaszát.

Szeretlek,
hogy megvédjelek, bárhol, bárkitől,
Szeretlek,
hogy adjak Neked, bármit, bármiből.
Szeretlek,
hogy veled legyek, ha szükséged van rám,
Szeretlek,
hogy eltűnhessek, ha épp magányra vágysz.

Szeretlek,
mert szükségem van Rád,
gyűlölöm egyedül az éjszakát,
Szeretlek,
mert ilyen vagy, s vagyok,
Csak Hozzád imádkozhatok.